2014. 12. 30. Előszilveszteri, évadzáró túraÉvadzáró túránk helyszínét ezúttal szavazásra bocsájtottuk. A Hatos-tölgyet és a Somló-hegyet megelőzvén a Csanak-hegy nyert. Így mondhatni már-már hagyományosan Nyúlról indultunk előszilveszteri sétánkra.
Kedd reggel a római katolikus templom melletti téren csak úgy röpködtek a mínuszok, de ennek ellenére is szép számú túrabarát gyülekezett. A hideg ellenére a jókedvben nem volt hiány, így nem is féltünk, hogy arcunkra fagy a mosolyJ Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy mennyi gyerkőc vág neki a mai túrának! No, talán ők egy kicsit nehezebben viselték ezt a nagy hideget. Egyesületünk logóját jelképező, mosolygós gombás kitűzőnket feltűztük és már neki is vágtunk a „nyúli havasoknak".
A védett gesztenyefa melletti Mária szobornál megkezdtük a kapaszkodást a nyúli óriás-vízmosáson, a Szurdikon keresztül. A több mint 500 éves Sárkánylik pincébe ezúttal nem tértünk be, idén a Szt. Donát kápolna utáni Bedők pincészetben vendégelte meg Egyesületünk túratársait egy kis pogácsával és borkóstolóval. Bedők Zoltánnak ezúttal is köszönjük, hogy bemutatta pincészetét és megkóstolhattuk finom borocskáját.
Egyre mélyebb hóban tapostuk felfelé a Lila-hegyre. Néha meg-megálltunk fényképezni és kifújni magunkat, de amúgy sem volt hova sietnünk, élveztük a csodálatos, napsütéses, téli időjárást. Nemsokára elértük mai túránk legmagasabb pontját a Lila-hegyi geodéziai mérőtornyot (312 m), amelynek tetején csodás panoráma fogadott: a Bakony a Kőris-heggyel, a Pannonhalmi Főapátság és mögötte felsejlettek a Vértes vonulatai is.
Innen a hegygerincen sokáig a piros sáv turistajelzést és a Szent Jakab zarándokutat követtük. Az adótornyai miatt már messziről felismerhető Hegyes-magas (306 m) elérése után, a győrújbaráti gyermektábor felett ereszkedtünk le Paperdőhöz, ami manapság talán a műanyag borítású sípályájáról a legismertebb.
Ahol néhány éve még csak erdőben sétálhattunk, már-már szinte teljesen beépített úton ballagtunk fel a győrújbaráti fakilátóhoz, a Francia-kőhöz (233 m). A kilátóból gyakorlatilag szépen végig lehetett követni a mai túránk teljes, havas útvonalát. Itt igaz kicsit előre ittunk a medve bőrére, de némi finom házi pálinkával koccintottunk az újévre!
A hegyről a Rákóczi-emlékkövet érintvén a Szent Jakab zarándokutat továbbra is követve bandukoltunk le és Győr-Ménfőcsanakon a régi malomnál fejeztük be évadzáró túránkat. A 12,5 kilométeres kirándulás után jókedvűen búcsúztunk egymástól és kívántunk boldog újévet.
Egyesületünk tagjai számára azonban tartogatott még némi meglepetést ez a csodás téli nap. Isteni halászlévacsora részesei lehettünk a Tóth családnak köszönhetően! Nem is kívánhatok mást, mint hogy minden évben ilyen jó társaságban, ilyen jó hangulatban és szép téli tájakon zárhassuk együtt az évet!
Aki 2014-ben velünk tartott valamelyik rendezvényünkön és jól érezte magát, szívesen üdvözöljük idén tagjaink között. A Bakonyi Kalandorok Turista Egyesületbe való belépési feltételekről további tájékoztatás itt található:
http://bakonyikalandorok.info/node/25Tunner Levente
2014. 11.08. Visegrádi-hegység
Tizenhat tonna feketeszén, az első olyan szám, amelynek 5 osztója van, tizenhatos számrendszer, vagy a focipályán lévő tizenhatos mészcsík, amin belül ugye nem szerencsés szabálytalankodni... Első körben talán mindenkinek ez jut eszébe a tizenhatos számról. No és persze számunkra a legaktuálisabb: ezen a novemberi szombaton tizenhat sporttárssal vágtunk neki, hogy felfedezzük együtt a Visegrádi-hegység varázslatait!
A média utóbbi időben már sajnos jól megszokott pánikkeltése ellenére is voltak oly' elszánt túrázók, akiket nem lehetett még az egész napos esővel való riogatással sem otthon tartani. Azt gondolom, túratársaim nagyon jó döntést hoztak! Kicsit szürkés, de teljesen esőmentes, igazi őszi időben túrázhattunk a
Visegrádi-hegység legszebb részein. Pompáztak az őszi erdő színei, a fák lombkoronái vörös és narancssárga köntösbe öltöztek...
Első rövid pihenőnket a
Szentfa-kápolnánál tartottuk, melyhez egy régi-régi legenda kapcsolódik. A hagyomány szerint 1885-ben, mikor két dömösi leány libákat legeltetett a réten, felnéztükben a bükkfán Szűz Mária képét pillantották meg a Kis Jézussal, fejük körül a csillagglóriával. A csodafa hamarosan búcsújáró hellyé vált, melynek emlékét a kis tisztás melletti kápolna őrzi. A kápolna melletti
Kaincz-forrás sajnos mára már kiszáradt.
Barangolásunk egyik legizgalmasabb része következett, a
Rám-szakadék. A szurdok a
Rám-hegy tömbjébe vágódó
Három-forrás-völgy különösen szép, egyik leglátogatottabb, vadregényes része. A korlátok, létrák és a kőbe vájt kisebb üregeknek köszönhetően viszonylag könnyen járható. Gyönyörű zuhatagok, a völgyben csordogáló patak és hatalmas sziklafalak teszik különlegessé a mintegy egy kilométeres Rám-szakadékot.
Vidám csapatunk kis pihenő után nekivágott a
Dobogókőig tartó hosszú, alattomos emelkedőnek. A miocénkori vulkanikus eredetű andezit hegység legmagasabb pontján, Dobogókőn (699m) kissé „hiányos" panorámában volt részünk. A
Dunakanyar völgye oly sűrű és hatalmas ködbe burkolózott, hogy csak a szemben lévő
Keserűs-hegy gerince bújt ki a felhőtengerből
a Prédikálószékkel a csúcsán. Nem mindennapi látvány!
Az ország egyik első menedékháza, a
báró Eötvös Loránd menedékház teraszán ebédeltünk. A turistaház előtti óriási bográcsokban rotyogó marhalábszár gulyás és csülkös babgulyás közül választhattunk. Ebéd után megtekintettük a menedékház melletti faépületben kialakított turistamúzeumot. A kiállított hegymászó cuccok és képek segítségével ízelítőt kaptunk abból, hogy sporttársainknak anno milyen minimalista felszereléssel kellett megküzdeniük egy-egy hegycsúcs meghódítása során. Ma már persze néhány képet csak megmosolygunk...Túránkat Makovecz Imre első, nemzetközi ismertséget hozó épülete, a
Zsindelyes Vendégház és a mai Magyarország
első sípályája mellett folytattuk. Innen hangulatos ösvényen ereszkedtünk a
Király-kútig, amely mára már alig csordogál...
A
Király-patak átkelését a meredek, csúszós út különösen izgalmassá tette. Ezen a napon megszokhattuk, hogy sokat nem haladunk vízszintesen, így fő a változatosság elvét tovább követve, újabb mintegy kétszáz méter szintemelkedés következett, majd a
Keserűs-hegy gerincén andalogván hamarosan elértük a hegy legmagasabb pontját, a hatalmas andezitsziklából álló
Prédikálószéket (639m). A ködtejfel miatt itt sem láttuk a
Dunakanyar településeit (
Dömöst, Zebegényt, Nagymarost és Visegrádot). Szemben a
Dunát nagy kanyarra késztető
Szent Mihály-hegyének is csak legmagasabb ormai tudták legyőzni a sűrű ködtakarót.
Innen egyre meredekebben ereszkedtünk és hamarosan elértük mai túránk - számomra - legérdekesebb látványosságát, a
Vadálló-köveket. A törmelékes vulkáni kőzetekből, úgynevezett agglomerátumokból álló sziklák bizarr formákat öltenek. A természet pusztító erejének jobban ellenállni képes vadálló kövek sora mintegy 12 millió évvel ezelőtti vulkanikus működés eredményeként jött létre. A különleges formájú szikláknak a következő fantázianeveket adták:
Árpád trónja (legnagyobb tömegével), meredeken ágaskodó, gombás tetejű
Felkiáltójel, az északnyugat felé bókoló
Függőkő, a
Bunkó, a völgy felé letörő
Szélestorony és
Attila sisakos feje. Teljes bizonyossággal csak az utolsót tudtuk beazonosítani, azonban ennél a sziklánál a fejforma tökéletesen kivehető.
Omladékos, bokatörős, meredek úton ereszkedtünk le a Malom-patak völgyébe a már ismert Szentfa-kápolnához. Innen az erdőn keresztül értünk vissza
Dömösre, hogy bezárjuk hosszú, látványos túrakörünket. Dömös római katolikus templománál kezdtük és itt is fejeztük be kirándulásunkat éppen sötétedéskor. Úgy vélem, ma mindenki kellemesen elfáradt. Köszönöm a vidám, sportos csapatnak a jó társaságot, tartsatok velünk máskor is a természet újabb csodáinak felfedezése során!
Tunner Levente
2014. 10.23-25. BKTE 2. születésnap1. nap
Idén a Bakony gyöngyszemében Cseszneken gyűltünk össze, hogy méltó módon megünnepeljük fiatal Egyesületünk 2. (!) szülinapját. Bemelegítésként kipróbáltuk a vadregényes Kőmosó-szurdok vasalt útjait. A legkönnyebb pálya is B illetve C nehézségű, így tudtuk, hogy kellő tapasztalat nélkül bizony kapaszkodhatunk tisztességesen. Így is történt... Nyolcan vágtunk neki a via ferratanak, de a 2. pályán, ahol már D nehézségű részeket is le kell küzdeni, csak 2 Kalandor ment végig.
A délutánt megbeszéléssel töltöttük, melynek fókuszában nem is lehetett más mint a jövő évi túranaptárunk tervezgetése. Érdemes lesz jövőre is szemezgetni a kínálatból, melyet még idén megismerhettek:) Este szállásadónk, az Erzsébet Vendégház ízletes kemencés csülkét és finom házi pálinkáját fogyasztottuk, majd a napra a koronát természetesen a hatalmas, gombás szülinapi tortával tettük fel. Na persze nem kell megijedni, annyira nem vagyunk megszállottak, hogy gomba ízű tortát együnk, de gombás molinónk nem hiányozhatott a marcipán díszítésről, a fekete erdő ízesítés pedig mégiscsak harmonizált az esemény jellegével.
2. napMásodik napunkat egy komolyabb túrával nyitottuk. A Magas-Bakony 50 útvonalát is érintve megmásztuk a Zörög-hegyet, majd meg sem álltunk Vinyéig. A Cuha kellően bővizűnek bizonyult, így a kis hídon szeltük át, nem a rövidebb úton, a Kőpince-forrásnál.
A Vinye.hu büfében nem hagyhattuk ki a medvehagymás tönkölylángost. A visszaútra a kissé hosszabb S jelzést választottuk a Dornyai Emlékúton. Ekkor kezdett esni... Ahhoz képest, hogy sok helyen az országban milyen csapadékosan telt a hosszú hétvége, mi megúsztuk egy kis péntek délutáni égi áldással. Eső ide vagy oda, az igazi bográcsgulyás csakis szabad tűzön és bográcsban készülhet. Míg a lányok megküzdöttek a marhalábszár és a zöldségek felkockázásával, a fiúk csiholták az esőben a tüzet. A végeredményben nem kellett csalódnunk:) Este várt ránk a mai nap, sőt az egész hétvége fénypontja: a meglepetés sztárvendég! A Marcal Tánc- és Népművészeti Egyesület - melynek két Kalandor is tagja!! - fellépése nagyon feldobta a hangulatot. Rendkívül színvonalas műsoruk méltán nyerte el tetszésünket, melynek jó bizonyítéka, hogy többször is visszatapsoltuk a pattogós lábú táncosokat. Ezúton is köszönjük a feledhetetlen műsort és sok sikeres fellépést kívánunk a jövőben!
3. nap
Cseszneki kalandozásink utolsó napján a Kőmosó-szurdok érintésével bejártuk a vár körüli ösvényeket és gyönyörködtünk a csodaszép panorámában. Majd délután belecsöppentünk a szüreti felvonulás forgatagába.
Az igazán vidám felvonulást pedig egy fantasztikus estebéddel zártuk a Várvölgy Vendéglőben, kiknek ezúton is köszönjük a finom étkeket és a vendégszeretetet. Születésnapi mulatságunkat sokszor önfeledt kacagásba torkolló, majdnem hajnalig tartó kártyázással zártuk. Bizony most jól jött az óraállítás:) Kalandorkedvű barátainkat várjuk továbbra is idei túráinkra, illetve amennyiben szeretnétek, Egyesületi tagként is csatlakozhattok hozzánk jövőre!
2014. 09. 20. Badacsonyi Szüret
A Győrből Badacsonytördemicre történő buszozásunk közepette még nem lehettünk oly bizakodóak az időjárás tekintetében, de később tényleg óriási szerencsénk lett és az elmúlt időszak mostoha időjárását feledvén, igazi indiánnyárban (vagy ha jobban tetszik vénasszonyok nyarában - bár sok vénasszonyt nem láttunk sütkérezni az utunk melletti padokon, verandákon...) vághattunk neki újabb kalandunknak!A 23 Kalandorral nem kispályáztunk, egyből a Tapolcai-medence legmagasabb tanúhegye, a Badacsony felé vettük az irányt. Ahogy a szőlőkertek mellett haladtunk már tudtuk, hogy az idei szüret nem az igazi... A fehér szőlőt - már ami nem rohadt el - többnyire már leszüretelték... Természetesen ez kedvünket nem szeghette, mert sok-sok látnivaló és pincészet várt ránk így is.A koporsó alakú Badacsonyt Tördemic felől támadtuk az Országos Kéktúrán. Az első rövidebb pihenőt a
Rodostó turistaház felett tartottuk, itt bizony már kellőképpen bemelegedett a társaság. A 78 éves Rodostó turistaház kapuja sajnos ma is zárva volt. Bízunk benne, hogy az egykoron szebb időket megélt menedékház hamarosan újra fogadhatja a turistákat!Innen hosszú és meredek lépcsősoron kapaszkodtunk fel a Badacsony hegy fennsíkjára. A
Bujdosók lépcsőjének klasszikus felső szakaszán összesen 464 lépcsőfokot számolhattunk. Közben megcsodálhattuk a természeti erők eróziós munkája nyomán létrejött hatalmas, még álló bazalttornyok körül a ledőlt, széttöredezett oszlopokból kialakult kőtengereket, kőfolyásokat. Itt bizony tisztességesen lógott a nyelvünk, így gyakran megálltunk kicsit szusszanni a kuruc kor nevezetes személyeiről (Mikes Kelemen, Cinka Panna, Lorántffy Zsuzsanna, Csáky Krisztina, Bercsényi Miklós) elnevezett pihenőknél. A kimerítő lépcsőmászás után azonban megkaptuk jól megérdemelt jutalmunkat: 2 palack Szeremley Rizling Szeremley Huba kiváló borászatából. A csodás nedű, a kedves túratársunknak köszönhető finom házi pogácsa, na és persze a tudat, hogy innen már a Badacsony fennsíkján folytatjuk utunkat újra előcsalta a mosolyt az orcánkra.
Kicsivel 10 óra után értünk a
Ranolder-kereszthez, melyet Ranolder János veszprémi püspökről neveztek el. Érdekesség, hogy a 6-8- m magas klasszicista kőkereszt nagyobb elemeit 40 bivaly vontatta fel az éles bazaltpárkányra. A kereszt alatti kilátóteraszról (Harangozó-börc) páratlan, bár ma kicsit párás, panoráma nyílt a Balaton nyugati medencéjére. Itt össze is állt vidám csapatunk a kihagyhatatlan molinós fényképezésre.
Innen kis séta után a Badacsony legmagasabb pontján álló, 2011-ben újjáépített
Kisfaludy kilátó lábánál voltunk. A régi tornyot már túlnőtték a környező kőrisek, ezért azt lebontották és egy nagyon szép, az elődjénél jóval magasabb favázas kilátótornyot építettek ezen a ponton. A 18 méter magas Kisfaludy kilátó erkélyéről a Tapolcai-medence és az azt övező hegyek látványa tárult elénk: a Csobánc, a Gulács, a Szent-György hegy és a Tóti-hegy. Tisztább időben a Tihanyi-félszigetet és akár a Somló-hegyet is láthattuk volna.
Mivel mindenki borozgatós túrára készült, örömmel fogadta a csapat, hogy elkezdtünk ereszkedni az első pincészethez. Közben érintettük a
Hertelendy-emlékkövet és a
Rózsakövet. Utóbbi estében a hagyomány szerint, ha egy fiú és egy leány a Balatonnak hátat fordítva leül rá, még abban az esztendőben jegyesek lesznek. Sőt, elég, ha a kedveséért sóhajtó leány ül rá, szerelmük ez esetben is beteljesedik. Hát közülünk nem sokan éltek a lehetőséggel...Elhaladtunk a híres
Kisfaludy-ház és
Szegedy Róza ház mellett, majd végre elértük a
Laposa borbirtokot. Ahogy a borász maximálisan indokolt szerénytelenséggel megfogalmazta: tökéletes borokat készítenek és mi tökéletes 2013-as borokat kóstolhattunk. Poharunkba került: PiNO (szürkebarát), 4 Hegy (Olaszrizling) és Kéknyelű. Utóbbi csak a Badacsonyra jellemző, igazi kuriózum, hungarikum. A csodás gasztroélményt a szőlőültetvények fölül a Balatonra nyíló idillikus tájkép tette feledhetetlenné.
Közel két kilométer séta után a kézműves borokat ígérő
Németh Pincészetben folytattuk bortúránkat. A varázst itt nem a kilátás tette teljessé, hanem a hangulatosan berendezett pince és a kedélyes vendégszeretet. A borok mellé házi sütésű pogácsákkal és sajt- illetve sonkatállal kínáltak minket. A hagyomány szerint az "istenek nektárjának" is nevezett badacsonyi bor legalább annyi árnyalatú, ahány istenséget ismertek a régi rómaiak, a kóstoló harmadik, utolsó tétele mindenki számára abszolút újdonságnak és különlegességnek bizonyult: a lányok abszolút kedvence, a Badacsoki felejthetetlen, kihagyhatatlan!
Az egyre vidámabb csapatunk ezután sem maradt látnivalók nélkül. Badacsonytomaj központjától a Sárga sáv jelzésen újra nekivágtunk a Badacsonynak ezúttal a kitűnő ivóvizet nyújtó
Klastrom-kútig és a szomszédságában lévő
II. János Pál emlékműig kapaszkodtunk. Ekkor már több mint tíz kilométerrel a lábunkban, néhányan nagyon vártuk az utolsó pincészetet.
Túránkat újra az országos Kéktúrán folytattuk. A
Köböl-kút után kiérünk a Badacsonytomaj és Nemesgulács közötti országútra, ahonnan visszatekinthettünk a Badacsony hatalmas bazalttömbjére, de a
Gulács-hegy is impozáns látványt nyújtott, ahogy előttünk magasodott az ég felé. A Gulácsot már nem másztuk meg, csak a válla magasságába kapaszkodtunk fel, majd ereszkedtünk le a Káptalantótiba futó aszfaltútig.A Tóti-hegy lábánál, mintegy 15 km gyaloglás után elértük mai célpontunkat, az
Istvándy pincészetet.
Az 5 tételes borkóstolónk során száraz hárslevelűt, 2013-as és 12-es Kéknyelűt, Savignon Blanc-t és száraz szürkebarátot ízlelhettünk. És ez még nem minden! A tökéletes gasztroélményhez fenséges kemencés mangalicasült és a kihagyhatatlan balatoni panoráma is társult.
Természetesen nem is kellett több, hogy mindenki rendkívül felszabadult és vidám legyen.Már most tervezzük a jövő évi bortúrát, 2015-ben irány: Villány!Senkinek sem szabad kihagyni!
Tunner Levente 2014. 08. 30. Magas-Bakony TT (link)
2014. 08. 16-23. Triglav
Egyesületünk első magashegyi túrája a Tátra gerinceire vitte a hegyek szerelmeseit. Sokunknak ez volt az első alkalom, hogy megtapasztaltuk azt az érzést, hogy diadalittasan állunk a sziklaszirten, és magunkra büszkén tekintünk a bennünket körülölelő, végtelennek tűnő hegyek által kirajzolt elképesztő panorámára.A tavalyi tátrai kalandozás után nem volt kérdés, hogy a magashegyi túra idén sem maradhat ki Egyesületünk repertoárjából. Ebben az évben a Júliai-Alpok meghódítására vállalkozott maroknyi, ámde lelkes csapatunk. A programot ez alkalommal tovább színesítette, hogy a túrázásaink során kóstolót kaphattunk a via ferrata-zásból is. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, hogy is telt ez a hat nap a szlovén Alpokban.
2014. augusztus 16. (szombat)Szombaton érkeztünk meg a szélrózsa minden irányából a Mojstranában, a Triglav lábánál fekvő kis hegyi falucskában található szállásunkra. A szállásunk egy turistaszálló volt, ahol 11 fős csapatunk egy 12 ágyas szobát kapott, így nem volt kérdés, hogy a nyaralás végére már igencsak meg fogjuk egymást ismerni. J A szálló egy kristálytiszta vizű, sebes folyású patak partján épült, így a víz halk morajlása kellemes zenei aláfestésül szolgált végig, amíg a szálláson tartózkodtunk.Az első este a megismerkedésé volt, azzal együtt, hogy legtöbben már régi jó barátként üdvözöltük egymást, hiszen már több alkalommal is túráztunk együtt. A helyi pizza megkóstolása mellett természetesen előkerült azért a hazai pálinka is.
2014. augusztus 17. (vasárnap)Első túranapunk komótosan indult: az út fáradalmait mindenki kipihente, és nem fújtunk korai ébresztőt sem. Ezt követően gyűjtöttük be via ferrata szettjeinket is, aminek még az elkövetkezendő napokban nagy hasznát vettük.Az elhúzódó előkészületek és a kanyargós szerpentinek magunk mögött hagyása után érkeztünk meg aznapi túránk tulajdonképpeni kiindulópontjára: az 1611 m magasan fekvő Vrsic hágóhoz. Némileg amatőr hibának vehetjük, hogy ekként már dél körül járt az idő, mikor mindenki útra készen, bakancsban nekivágott a csúcsra vezető kaptatónak.Célunk ekkor a 2547 m magas Prísank volt. Prísankra több út is vezet felfelé az északi és a déli oldalon egyaránt: mi a könnyebbnek számító déli oldal egyik útján terveztük a csúcsot meghódítani. Elképzeléseink szerint ez egy könnyű, bemelegítő, mondhatni: „lájtos" túra lett volna - nos, azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ez a Kékeshez, pláne a Bakonyhoz szokott magyar lábaknak így is nem kicsi kihívást jelentett.A Júliai-Alpok mészkőhegység, így a mészkő különféle megnyilvánulási formájával mindenhol találkozhattunk: hol apró szemű kavicsos úton kanyargott az utunk, hol nagyobb köveken ugrándozva-botladozva haladtunk, ahol pedig még az esővíz romboló munkája nem érvényesült ennyire, ott csipkés sziklák közötti szurdokokban kúsztunk-másztunk.
Az időjárás aznap kegyes volt velünk, és szinte végig napsütésben tudtunk túrázni, és a fenyvesekkel, kopár sziklákkal, itt-ott pedig hófoltokkal tarkított kilátást zavartalanul élvezhettük, miközben egyre tudtuk magunk után a szintet. Utunk egy része erdőben, majd virágos réten vezetett, ami utána egy kőtengernek adta át a helyet. A morénahalmot ismét törpefenyves váltotta, hogy aztán a növényzet egyre ritkuljon, majd - egy-egy havasi gyopár, ciklámen kivételével - szinte meg is szűnjön.
Ahogy haladtunk felfelé, úgy vált a terep is egyre nehezebbé, mígnem a csúcs már csak kézzel-lábbal közlekedve érhető el, ahol az előrejutást több helyen, kiépített via ferrata segíti.
Egy ponton túl a kibiztosítás megszűnik, és kitett hegygerincen egyensúlyozva érjük el a Prísank csúcsát. Pontosabban értük volna el: ugyanis a késői indulás, valamint az első napra kicsit talán ijesztőnek ható terepviszonyok, és az ekkor már gyülekezni kezdő felhők miatt a csúcstól nem messze úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk, hiszen tudtuk, hogy lesz még alkalmunk bőven közelebbi ismeretséget kötni a hegyekkel.A túrára így sem lehet panasz: közel 900 m-es szintkülönbséget leküzdve, fáradtan, de mindenképpen tapasztalatokkal gazdagodva értünk vissza szállásunkra.
2014. augusztus 18. (hétfő)A bemelegítésnél valóban kissé erősebbre sikerült túra után, vasárnap egy tényleg könnyed erdei séta mellett döntöttünk: a szállásunktól pár kilométerre fekvő, Godz Martuljek faluból megközelíthető, 1120 m magasan fekvő Martuljek vízeséseket vettük célba.Az első vízesésig az út széles erdei ösvényen kanyarog felfelé, majd egy elágazásnál balra kanyarodva, sziklák közt lépdelve jutunk el egy párkányra, ahol megcsodálhatjuk a több tízméteres magasságból alábukó, nagy vízhozamú vízesést.
Majd ugyanott visszatérve a főcsapásra, még egy órányi séta, és eljutunk a második, feljebb fekvő vízeséshez, ahol egy rövid via ferratán tudunk egészen a vízesés lábához ereszkedni. Az első ránézésre elrettentőnek tűnő szakaszra rápillantva először csak a vakmerőbbek merészkedtek el idáig, de utána a látvány szépen-lassan mindenkit beszippantott, és győzött a vágy, hogy testközelből is érezhessük az aláhulló víz erejét, a felcsapó pára hűsítő cseppjét a bőrünkön.
De álljon itt egy kép magáról a vízesésről is:
A parkolóba visszamenet útba ejtettünk egy kis erdei büfét, ahol jól esett elfogyasztani egy hideg sört, vagy a túrára elcsomagolt szendvicseinket, gyümölcsöket, nassolnivalót. Ekkor már lélekben mindenki a másnapra készült, kedden indult ugyanis hat fős különítményünk a Triglav csúcsára.Eddigre körvonalazódott ugyanis az, hogy a csapatból ki vállalkozik a szlovén Alpok legmagasabb csúcsának, a Triglavnak a meghódítására. A több, mint 1800 m-es szintkülönbség legyőzése ugyanis nem kis fizikai erőnlétet, de egyben lelki felkészülést is igényel. Különösen, hogy ekkor már szinte biztosan lehetett látni, hogy az időjárás nem lesz velünk kegyes, és utunk egy részét esőben fogjuk megtenni. Közben mindenféle „rémhírek" is keringtek arról, hogy egy augusztus eleji havazás miatt az egyik útvonal csak hágóvassal és kötéllel megközelíthető, így a biztonságot szem előtt tartva úgy döntöttünk, hogy a veszélytelenebb Prag turistaútvonalon közelítjük meg a célt.Hatan voltunk tehát, akit sem szél, sem eső, sem hó el nem tántoríthatott, és mindenáron a Triglav csúcsán szerettünk volna állni. Azt biztosítandó, hogy a csúcstámadás sikeres legyen, és a lehetőségekhez mérten felkészülten és eredménnyel kecsegtetően vágjunk neki az útnak egy rövid eligazítást tartottunk, majd ezt követően a csúcshódító csapat összepakolta felszerelését és korán nyugovóra tért, hiszen fontos volt, hogy kipihenten tudjunk nekivágni az útnak hajnalban.
2014. augusztus 19. (kedd)
Kis csoportunk tehát hajnal fél 6-kor már útra készen toporgott a szállás előtti parkolóban, miközben otthon maradó túratársaink pici aggodalommal búcsúztattak bennünket - már aki nem épp az igazak álmát aludta még. J Hat órakor már a Triglav bejáratánál lévő parkolóban hagytuk autóinkat, és nagy lendülettel elindultunk. Egy fél órán keresztül egy patakmeder mellett vezetett utunk, majd a patakon átkelve rögtön egy mászósabb rész következett. A csapat tele volt energiával, így tempósan tudtunk haladni - vitt bennünket a lelkesedés meg az, hogy lehetőleg minél rövidebb szakaszt kelljen esőben megtennünk.A sziklás részt magunk után hagyva két sziklafal közötti, murvás szerpentinen kanyarogtunk felfelé, melyet itt-ott változatosabbá tett egy-egy via ferrata-s rész. Közben meg-megálltunk rövidebb időszakokra, és körbetekintve két felhőréteg között találtuk magunkat.
A két útvonal találkozását követően értünk el a nevével ellentétben egyáltalán nem vízszintes „platóra", ahol már nem murván, hanem nagyobb sziklákon keresztül vitt az utunk. Ekkor ért el bennünket a szakadó eső is, így sajnos a Triglavski Domig hátralévő mintegy másfél órás utat már esőben tettük meg. A vizes-csúszós köveken a haladás már nagyobb nehézséget jelentett, különösen, hogy ekkor már 1200 m szint volt mögöttünk, na meg lábainkban. Felüdülést csak a néha utunkat keresztező hófoltok jelentettek. Ekkor már minden csúcs tetején a menedékházat vártuk, mígnem többszöri csalódást követően tényleg ott állt 2550 méter magasan a Triglavski Dom.A menedékház ekkor tényleg menedéket jelentett számunkra a kíméletlen időjárás elől: gyorsan száraz ruhába bújtunk, vizes ruháinkat pedig a forró cserépkályha mellett szárítgattuk. Minden előzetes várakozást felülmúlva már délben a házban voltunk: jól is esett a meleg leves, sültkolbász.Nem volt vitás, hogy ilyen körülmények között nincs értelme az aznapi csúcstámadásnak, így átadtuk magunkat a pihenésnek. Az eső is csak este 7 óra felé hagyott alább, amikor is megmutatta magát nekünk a Triglav hegység teljes valójában:
Bízva abban, hogy másnap jobb idő köszönt ránk, ismét korán ágyba bújtunk. Menedékházbeli szállásunk, ha luxushotelnek nem is volt nevezhető, de akkori, nem túl magas igényeinket mindenben kielégítette.
2014. augusztus 20. (szerda)
Szerdán ködös, ámde esőmentes hajnal fogadott bennünket: némi tanakodás után, hogy a köd ellenére is neki induljunk-e a csúcsnak kockáztatva azt, hogy a lefelé úton kap el bennünket ismét a zápor, végül mindenki úgy gondolta, hogy hiányérzet maradna benne, ha oly közel a céltól mégsem mondhatja el magáról, hogy fent állt a Triglav csúcsán, így hát nekivágtunk.Innen már egyértelműen nehéz terep visz fel bennünket a csúcsra, és visszás módon könnyebbséget csak a sűrű köd jelentett, amitől nem láttuk a mellettünk tátongó több száz méteres szakadékot. Az út meredeken emelkedik, majd a kis Triglav után zömmel hegygerincen kanyarog tovább.
Az út mentén elhelyezett emléktáblák lépten-nyomon emlékeztetnek az itt életüket vesztő turistatársainkra és egyben arra, hogy mennyire fontos, hogy az ember kellő alázattal, odafigyeléssel, és óvatossággal közelítse a magashegyi bérceket.A könnyed kaptatónak nem nevezhető utat mintegy másfél óra alatt teljesítve értünk fel a Triglav 2864 méter magas csúcsára. A kilátásban sajnos nem gyönyörködhettünk, de azért elkészítettük az obligát csúcsfotót, és a Bakonyi Kalandorok Turista Egyesület nevében bejegyzést tettünk a csúcskönyvbe is.
Emlékeztettük magunkat, hogy a legtöbb baleset a lefelé vezető úton történik, mikor már az ember fáradtabb, türelmetlenebb, óvatlanabb, majd ezzel a tudással felvértezve magunkat elindultunk lefelé.A menedékháznál tartottunk egy rövidebb pihenőt, a reggeli testedzés után megettük szendvicseinket, majd ettől némileg erőre kapva megindultunk a lefelé vezető ösvényen. A hóval fedte részek ekkor még nagyobb mókát jelentettek, ahol nevetgélve csúszkáltunk lefelé, ki ügyesen, ki kevésbé ügyesen. :)
Lefelé bandukolva összetalálkoztunk néhány felfelé tartó társasággal, és azt hiszem, ekkor már mindenkinek a fejében megfordult, hogy „jajj, de jó, hogy ránk most nem ez vár". J Más okból, mint felfelé menet, de lefelé menet is zömmel szótlanul tettük meg utunkat várva, hogy mikor érünk már ismét a patak partjára, melynek zúgását már jó messziről hallhattunk, sőt: mikor időnként kitisztult az idő, meg is mutatta magát nekünk a mélyben csörgedező gleccserfolyás.Délután 3 felé voltunk ismét a parkolóban, majd pár perc autózás után értünk be a szállásra, ahol társaink puszival, öleléssel, és feltehetően nagyon megkönnyebbülve vártak bennünket. Megtartottuk rövid élménybeszámolónkat, gyors forró zuhanyt vettünk, és így felfrissülve ültünk le az ínycsiklandó halászlé mellé, ami jutalmunkul már ott gőzölgött az asztalon. Leves még nem esett ilyen jól, mint nekünk akkor, ezúton is köszönet érte Anitának és Gábornak! J Ez nemcsak a sikeres csúcshódítás méltó záróakkordja volt, hanem emlékeztetett bennünket arra is, hogy aznap ünnepelte hazánk is az államalapítás évfordulóját.
2014. augusztus 21. (csütörtök)
Sajnos a szervezetem csütörtökre virradóan jelezte, hogy neki, köszöni szépen, elég volt, és most már némi pihenést is engedélyezhetnék a számára, így hát a csütörtökre tervezett túrát egy megfázás miatt kénytelen voltam kihagyni.
Szerencsére csapatunk így sem maradt túravezető nélkül: Egyesületünk elnöke aznapra sem hagyta sportprogram nélkül a hegyek szerelmeseit. Ekkor a cél a szállástól kb. 500 méterre induló turistaútvonalon keresztül a 2077 méter magas Sleme csúcs volt. Ez a túra sem maradt el sokkal a Triglavtól: mintegy 1400 méteres szintkülönbséget kellett a tetterős, lelkes csapatnak leküzdenie. Az út sokáig meredeken, majd a változatosság kedvéért: egyre meredekebben kanyargott egy erdei úton, mígnem egy tisztásra érve a csapathoz néhány tehén is csatlakozott. JAzt, hogy a társaságban kivétel nélkül mindenkit kemény fából faragtak, mi sem bizonyítja jobban, hogy a 8 órai indulást követően az ebédet a csapat már a csúcson fogyasztotta el.
A megerőltető, ámde látványban most sem szűkölködő túra után jól esett mindenkinek visszaérni a szállásra. A búcsúestére felszolgált bolognai spagettis fazekat ez alkalommal sem kellett nagyon mosogatni, pár perc alatt tűnt el az éhes vándorok gyomrában.Az este folyamán felemlegettük az elmúlt pár nap legszebb, vagy épp legmulatságosabb pillanatait, és még új készségként elsajátítottuk a két karunk ellentétes irányba való tekerésének művészetét is. J Noha az alkalom megkívánta volna a hajnalig tartó mulatozást, de a testünk jelzései erősebbnek bizonyultak, így még éjfél előtt aludni tértünk.
2014. augusztus 22. (péntek)Ez a nap már a hazaúté: így érzékeny búcsút vettünk a bennünket körülölelő hegyektől, völgyektől, de abban a biztos tudatban, hogy jövőre valamilyen formában, valahol, még biztosan találkozunk. Akit a hegyek egyszer rabul ejtettek, az rabja marad élete végéig, és bizonyos vagyok abban, hogy jónéhányunk talpa fog már jövőre ilyenkor bizseregni várva a visszatérést.Pénteken még páran meglátogattuk a közelben fekvő Bledet, és könnyű sétát tettünk a tavacska körül, beeveztünk a tóban lévő szigeten fekvő kápolnába, illetve egy fenséges ebéddel zártuk az együtt töltött hat napot.
2014. 06. 06-09. Karancs-Medves
A
BAKONYI KALANDOROK TURISTA EGYESÜLET kitartó vándorai idén pünkösdkor a sok túrázó számára talán méltatlanul kevésbé ismert Karancs-Medves vidékét látogatták meg. Geológiai barangolásunk során felkerestük az Ipolytarnóci Ősmaradványok világhírű természetvédelmi területét, amely a régmúlt emlékeit őrzi, továbbá bejártuk Európa legnagyobb bazaltplatóját, „bevettük" a Salgó- és a Somoskői várat és többek között meghódítottuk a Boszorkány-követ és a Palóc Olimpost, megcsodáltuk az egyedülálló, bámulatos Somoskői bazaltömlést és a hatalmas Szilvás-kői bazaltzuhatagot! A geológiai tanösvények látogatása során megismerhettük a több millió évvel ezelőtt itt zajló vulkáni tevékenységeket, megcsodálhattuk a lenyűgöző szépségű bazaltképződményeket és gyönyörködhettünk a lélegzetelállító panorámában, ahogy a túra kiírásában is ígértem. No, de nézzük kicsit részletesebben, hogy is teltek napjaink Salgótarján környékén.
1. nap, péntek - Ipolytarnóc Ősmaradványok Természetvédelmi TerületKis késéssel, reggel 9 órakor indult a Kalandorok kisbusza a Győr Plaza parkolójából. Ipolytarnóc bizony nincs közel, így csak kora délután kezdhettük meg geológiai kalandozásunkat. Kilencen vágtunk neki a csodálatos időutazásnak köztük a 9 éves Blankával és 6 éves Lóri fiammal.
A világhírű természetvédelmi területen elsőként megtekintettük a fogadóépület kiállítását. A tájba simuló épület már önmagában a földtani múltat idézi. Kiállító termében a geológiai múlt történései szemléletesen kerültek bemutatásra. Beléptünk az időspirálba...
Időutazásunkat egy négydimenziós animációs filmmel folytattuk, ahol mi is egész közelről részesei lehetünk az „ősvilági pompej" hangulatos, de mégis néhol ijesztő trópusi világának.Ezután a Borókás Árok geológiai tanösvénye felé vettük az irányt. Itt túravezetőnk elmesélte, hogy a terület a régmúlt emlékeit őrzi egy vulkánkitörés során betemetett miocén kori (kb. 17-20 millió évvel ezelőtt) ősi kincseket. Találkozhattunk cápafogakkal hintett tengerparti fövennyel, szubtrópusi erdő hatalmas, megkövesedett fáival, egzotikus növénylenyomatokkal, ősvilági szörnyek lábnyomaival, a vulkáni tufa áradatában összesült maradványokkal.
Mindezekre eredeti helyzetükben, a geológiai tanösvény mentén lelhettünk. A háromdimenziós vetítés során pedig megismerhettük a húszmillió évvel ezelőtt itt „garázdálkodó" állatokat (ősorrszarvú, őz, szarvasfélék, ragadozók és madarak). Túravezetőnktől azt is megtudtuk, hogy csupán a töredékek töredéke került ez idáig felszínre, a múlt nagy része lábunk alatt, még feltáratlanul hever, de a feltárások folyamatosak, így a jövőben mind több és több rejtélyt ismerhetünk meg.A régmúlt tudományos eredményét feltáró geológiai tanösvény kb. egy órás bejárása után a miocén erdő felé vettük az irányt.Itt a hangulatos, tavacskákkal szegélyezett ösvényünk mentén megtekinthettük a 20 millió évvel ezelőtt itt élő állatokat (ál-kardfogú fenevad, szarvatlan ősorszarvú, medvekutya, ősmenyétféle, miocén kis- és nagypatás, tarnóci bestia) faszobrok formájában. Mind közül a „kedvenc", a filmekből ismerve leginkább ijesztő, a medvekutya, amit természetesen néhányan meg is „lovagoltak".
A forró nyári napon megtett geológiai időutazásunkat kézműves sörökkel és kalandparkkal zártuk. Így mind a gyerekek, mind a felnőttek megtalálták örömüket a kalandozásunk végén.Innen mindössze egy órás utazás után kora este érkeztünk Somoskőújfalura, ahol a Somosi Fogadó adott hajlékot és étket fáradt vándor testünknek a következő három napban. Már első este is ízletes kétfogásos vacsorával fogadott Erika néni minket.
2. nap, szombat - A Szilvás-kői bazaltzuhatag, Boszorkány-kő, Salgóvár
Reggel korán, 7 órára kértük a reggelit, mivel már hajnali fél hattól focizhattam a fiammal, talán nem is tűnt oly korainak... Reggeli után a Novohrad-Nógrád geopark geológusa Prakfalvi Péter csatlakozott csapatunkhoz, hogy a következő két napban bemutassa a környék főbb geológiai érdekességeit. Rövidke buszozás után először megtekintettük a Rónabányai bányászlakásokat. A falvacska mindössze 3 utcájában aránylag jó állapotban, bár kissé elöregedve sorakoznak az igen jellegzetes, pincés, kicsi udvaros, konyhakertes bányászlakások, ahol mindenképpen megérte kicsit sétálgatnunk. Péter lelkesedésének köszönhetően igyekeztünk létező vagy nem létező geológiai tudásunkat minél jobban felszínre hozni és igazi interaktív gondolkodás keretében beszélgettünk a kőzetek keletkezéséről, a bányászat geológiai szemmel nézett jótékony hatásáról, a szén „bagóssá" válásáról, a barlangokról, álbarlangokról, stb... Leírni is nehéz lenne oly sok érdekességet láthattunk, hallhattunk.Délelőtti kirándulásunk a Szilvás-kői geológiai tanösvény bejárásával telt, amely főleg a bányászatnak köszönhetően a lenyűgöző szépségű oszlopos, nem mindennapi előfordulású bazalt-képződmények megismerését segítette.
A rövid, mintegy 4 kilométeres útvonalon 12 állomás található. Elsőként a riolittufára települő széntelepről beszélgettünk, majd a Gusztáv-táró bejáratát tekintettük meg, ahol a helyi szénbányászatról hallhattunk. Közben a gyerekek sem unatkoztak: hegyet s sziklát másztakJ Majd sorba jártuk a bányákat illetve a Bagó-követ. Utóbbi a legjellegzetesebb geológiai különlegesség. A függőleges bazaltoszlopokra merőlegesen halmozódnak a vízszintes oszlopkötegek, melyek az alsó és oldalsó hűtő felületek hatására jöttek létre.
A Nagy-Szilvás-kői kilátópontról szép panoráma nyílt a történelmi Magyarország területén található Medves magasára mely a Medves-fennsík legmagasabb pontja (671m).Ezután Péter térképeken szemléltette, hogy eddig merre is jártunk, és milyen fantasztikus élmények várnak még ránk.
Megismertük az álbarlangokat, melyet az ismert barlangkutató, Eszterhás István konzekvenciabarlangoknak nevezett el. A hideg mikroklímájú hasadékbarlangok a földtani értékek sorában speciális helyet foglalnak el, keletkezési körülményeik, méretük alapján egyediek, eddig 30 barlangot tártak fel összesen 350 méter hosszúságban. A legnagyobb a 60 méter hosszú Szilváskő-barlang, melybe a gyerekekkel együtt néhányan le is ereszkedtünk. A létra elég korhadt, a kövek pedig csúszósak, sárosak, így messzire nem merészkedtünk a hegy gyomrában...A barlang mellett a tanösvényen próbára tettük tájolónk „befolyásolhatóságát"! Mágneses tulajdonságokkal rendelkező sziklafal várt ránk. Az itt található kőzet a bazaltra jellemző három-négy százalékos magnelittartalom dupláját tartalmazza, ezért a tufafal előtt mozgatott tájoló elfordult és eltért a mágneses északi iránytól.
Ezután következett a mai nap legkalandosabb része, a Szilvás-kői hasadék. A már említett szénbányászat következtében 20-25 méter mély hasadék keletkezett, ez kissé feltöltődött az évek során, de a kb. 100 méteres szurdoktúra felejthetetlen élményt nyújtott. Senki nem választotta a könnyebb, kerülő utat, a gyerekek is élvezték a szűk szurdokot, a létrázást.Túránk végi főlátványosságként ránk várt a Bazaltzuhatag, amely a tanösvény legmegragadóbb nevezetessége, egymásra rétegződött oszlopsorok halmaza, méreteit tekintve legalább a tízszerese a híres somoskői bazaltömlésnek.
Forró nyári nap volt ma is, így igazán jól esett egy kis pihenő. Buszos utazás után Eresztvénybe értünk, ahol étkezési lehetőség kínálkozott helyi specialitások íncsiklandó választékából. Finom szarvas pörkölt, sztrapacska vagy palócgulyás közül választhattunk. A Fenyves büfé a háziak kedves kiszolgálásával, a kerthelyiség melletti tavacskával, a finom étkekkel és italokkal igazán ideális helynek bizonyult a kora délutáni sziesztához.Mielőtt azonban nagyon elkényelmesedtünk volna, már neki is vágtunk az újabb kalandoknak, irány az Eresztvényi tanösvény!
Az erdei tornapályán ki-ki kedvére lemozoghatta az ebédet, Blanka és szülei sorba végezték a tornagyakorlatokat, Péter és Lóri kergetőzött, futkározott, viccelődött, a felnőttek is kicsit gyermekek lehettekJ A tanösvényen megismerhettük többek között az itt jellemző madarakat, Eresztvény és a környék történelmét a turistajelzések jelentését...Fiam már nagyon várta a Boszorkány-követ, izgalmasnak tűnt a neve. A hegyet a Boszorkány-kő geológiai tanösvényen keresztül közelítettük meg, ahol 13 ismeretterjesztő tábla mutatta be a pliocén-pleisztocén korú 2,4-2,2 millió év között lezajlott, bazaltvulkanizmus jelenségeit. A bemutatóösvény a prózai néven Kis-Salgó (Boszorkány-kő) 572 m magas bazaltkúpját övezi. Végén felérvén a tetőre páratlan szépségű kilátás tárult elénk. Itt bizony sokat kattogtak a fényképezőgépek. Kitűnő kilátás nyílt következő célpontunkra, a Salgóvárra is.
Egy kis könnyed lefelé séta, majd egy komolyabb kapaszkodó és máris ott találtuk magunkat a turisták egyik legkedveltebb célpontjánál, a cukorsüveg alakú, csúcsán várrommal megkoronázott Nagy-Salgónál (623m). Mi Péterrel felfele versenyt futottunk utolsó erőtartalékainkat is felhasználva. A vár feltételezett kapujához érve vaskos bazaltoszlopokat figyelhetünk meg, melyek a kőzet kihűlése során alakultak ki. 1845. június 11-én Petőfi Sándor felkereste a vár maradványait, látogatását márványtábla örökíti meg, amely a vár alatti sziklafalon található. Útinaplójában így írt róla: "Jó, hogy vezetőt fogadtunk Somoskőről Salgóra, mert tán föl sem találtunk volna e várra. Oly rendkivüli helyen fekszik, hogy gondolatnak is őrült volt oda építeni. Környékezi rengeteg erdő, bükk, cser, tölgy, s egyéb fákból. A hegy teteje óriási gránitszikla s e fölött állott a vár, melynek most már kevés maradványa van. A legmagasb fal mintegy két öles. Talán nem volt Magyarországban vár, mely oly közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem romjainak legfelső csúcsán; tekintetem mérföldeken, lelkem századokon túl barangolt."A várban lélegzetelállító panoráma fogadott: a Cserhát, a Mátra, a Bükk és a Magas-Tátra által határolt területen a hegységek beazonosítására a tetőzet alján elhelyezett faragott fatáblák is segítettek. Másnapi célpontunk, az igazán magával ragadó látványt nyújtó Somoskő vára is oly tisztán látszódott.Hazafelé Salgóbányán még szerettük volna megtekinteni az Erdészházat, de sajnos zárt ajtókra leltünk, így be kellett érnünk a település híres szülöttének, Zenthe Ferencnek a szobrával. Bizony hosszú nap állt mögöttünk, nem csak a megtett távolság és a meleg miatt volt fárasztó, hanem a sok-sok élmény és információ befogadása is megterhelt volna, azonban szerencsénk volt, mert ez csakis ilyen kiváló pedagógus, geológus mellett lehetett könnyed, mint amilyen Péter. Este természetesen nem maradhatott el a jól megérdemelt fagyizás, vacsora és a jó hangulatú sörözés...
3. nap, vasárnap - Somoskő, bazaltömlésHázigazdáink finom reggelijében most sem kellett csalatkoznunk. A tegnapi fárasztó nap után ma kicsit későbbre, kilenc órára terveztük az indulást. Busszal utaztunk a közeli Somoskőre, ahol egykor a vár tövében húzták meg a trianoni határt, elválasztva a falut a hozzátartozó erősségtől. A parkolóban elkészítettük az elmaradhatatlan molinós fényképet kis csapatunkkal és háttérben Somoskő várával.
Mondanom sem kell, bányákból ezen a napon sem volt hiány... Kirándulásunkat a közeli Magyar-bányai kőparkban kezdtük, ahol a hajdani Magyar-bánya meddőhányóján kialakított kőparkban sorakoztatták fel a megye legjellegzetesebb kőzetei közül tíznek a kőtömbjét. A Bánya felé sétálva találkozhattunk legelésző kecskékkel, juhokkal, de még kakukkfüvet is szedhettünk volna az esti vacsorához, sőt később a zsurlót is megismertük.
A rövidke tanösvényen a következő kőzeteket láthattuk: medvesi bazalt (3-3,5 millió éves), karancsi és sátorosi andezit, bazalttufa, jobbágyi andezit, zsunypusztai andezit, keszegi mészkő, szandai andezit (14 millió éves), sámsonházai meszes homokkő, mátraszőlősi andezit, medvesi bazalttufa, további andezitféleségek Zsunypusztáról, Jobbágyi mellől (Nagy-hársas kőfejtő) és egy triász korú (kb. 200 millió éves - Csővári-rög) és egy miocén korú (Sámsonháza) mészkőtömb. Magyar-bánya azért kaphatta az elnevezését, mert a trianoni határ meghúzását követően elcsatolt kőfejtők termelvényeinek elszállítási problémái nagyban hozzájárulhattak a bánya 1930. évi megnyitásához. A bányában két, egymásra települt lávafolyás anyagát termelték ki. A bazaltot kézi erővel, majd robbantással jövesztették. A kőzetdarabok egy részét a helyszínen faragták, a többit kisvasúttal szállították a somoskőújfalui törőüzembe. A tanösvény végén három érdekes táblácskára lettünk figyelmesek, melyből az első kettő (sátorozni tilos, lepkét fogni tilos) könnyen felismerhető, na de a harmadik... Mintha egy alagútban sétálna egy emberke, alatta vízszintes pontozás, és mindez nagy, piros X-szel áthúzva. No, mi lehet ez? A legkülönbözőbb válaszok érkeztek, mind közül a legmegmosolyogtatóbbnak Dicy barátunk felvétése bizonyult. Szerinte ugyanis fordítva tették fel a táblát, mert ha elfordítanánk 180 fokkal, akkor egyértelműen azt jelenti, hogy árokban fejen állni tilosJ Hát szerintem könnyű elképzelni, hogy ezzel mekkora vidámságot csalt az orcánkra :)
A bánya után a Macskalyuk Kőbánya Tanösvény felé vettük az irányt, hamar átlépve a jelenlegi államhatárt, elhaladván a régi sorompó alatt és a határkövek mellett. Beléptünk a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzetbe. Első állomásunkon szemrevételeztük azt a kiállított mozdonyt, mellyel a 8,8 km hosszú ipari vasúton közlekedtek egykor. A keskeny nyomtávú vasút a Macskalyuk kőbányát a magyarországi feldolgozó üzemmel (Somoskőújfalui rakodó) kötötte össze. A teljes hálózatot az 1960-as években számolták fel. Lényegében mi ezen, a hajdani vasút nyomvonalán haladtunk.
A következő forrásnál kicsit megpihentünk és elfogyasztottuk hideg ebédünket. Felfrissülvén, energiától duzzadva folytattuk utunk, hamarosan elérvén a Macskalyuk kőbánya mellett lévő fakilátóhoz, ahonnan páratlan kilátás tárulkozott elénk előtérben Somoskő várával, háttérben pedig a Salgóvárral.
Természetesen a Macskalyuk kőbányában nem maradhatott el egy kis földtörténeti ismeretterjesztés, betekintés a kőbányászat és kőfeldolgozás történetébe.Ezután fiam talált egy csillogó ásványokkal teli bazaltkövet, melyet haza akart hozni, de nehéznek bizonyult. Sebaj, Péternek erre is akadt frappáns ötlete, előrántott hátizsákjából egy kalapácsot és Lóri addig püfölte, míg ketté nem tört. A korhadt fa kidöntése sem maradhatott ki a gyerekek szórakoztatásának repertoárjából, míg a pihenőnél játszhattak a játszótéren és kipróbálhattuk a gólyalábat is. Na, ezt még gyakorolni kell...Utunkat a Sátormegi-patak völgyében kapaszkodván folytattuk, majd a Krúdy-forrás melletti tóban ebihalakra lettünk figyelmesek. A forrás Krúdy Gábor emlékét őrzi, akinek kezdeményezésére 1987-ben lett újra kiépítve.Az egyik utolsó megállónkat a bazalt természetes mállása és a lejtőn való gravitációs lerakódása során keletkezett kőtengernél, morénánál tartottuk.Majd hamarosan a mai nap egyik legnagyobb látványosságához érkeztünk, a bazaltömléshez, melyet a vár északi oldalán találunk, ahol a mintegy 16 méter hosszú öt- és hatszögletű oszlopok orgonasíp módjára helyezkednek el. Naná, hogy átismételtük az eddig tanultakat, bár a fáradtság miatt erősen kellett koncentrálnunk...:)
A tanösvény során háromnyelvű (magyar, angol és szlovák) információs táblák is segítettek megismertetni a vidék növény és állatvilágát, geológiai érdekességeit.
A bazaltömlés után felkapaszkodtunk a vulkáni kúpra épített Somoskő várához (479m), melyet minden bizonnyal a Kacsics nemzetség valamelyik ágának tagja építhette a tatárjárás után, pontos évszámot azonban nem ismerünk. A várat 1574-ben harc nélkül foglalta el a török, visszafoglalása a salgói várral egy időben, 1593-ban történt. I. Lipót király elrendelte a vár lerombolását, azonban Ráday Pál, az akkori zálogbirtokos ezt csak részben teljesítette: a várat kiégették, de a falakat nem rombolták le teljesen. A vár bejárása közepette elkészítettük a körbeállós, bakancsösszeérintős képünket is...
Utunk végezetéül bementünk a vár alatti Petőfi-kunyhóba, amely a költő 1845. június 12-i látogatásának állít emléket. Itt elolvastuk Salgó című költeményét, melyet a Salgóvárnál szerzett élmények hatására írt. Idézet a versből: ..."Itt állt Salgóvár, mint egy óriás,/Ki az egekre nyujtja vakmerő/Kezét, hogy onnan csillagot raboljon;/Itt állt Salgó... az éghez oly közel,/És benne mégis a pokol tanyázott./A századoknak döntő lábai/Elgázolák rég e vár tornyait./Belőlök egy-két csonka fal maradt, mely/Szomorkodással tölti idejét,/Mint aki lármás ifjuság után/Éltét megunva remetéskedik./Fölmentem a hegy sziklatetejére/S letelepedtem a romok fölött./Verőfényes nap volt, tekintetem,/Nem lelve gátot, mérföldekre szállt,/Mint börtönéből megszökött madár,/S vigan köszönté a kék messzeséget,/Hol a faluknak tornyán, a mezőknek/Juhnyájain s a patakok vizén/S mindemhol a nap fénye tündökölt./De lelkemet nem ily képek körözték,/Nem ily vidámak; lelkemet homályos/Látkörbe vitte a komoly merengés,/Holott körűle kétes ködruhában/Mogorva árnyak lengtek, a kihalt/Sötét középkor véres napjai"....A kunyhó melletti új emlékparkra is vetettünk egy pillantást, ahol az aradi tizenhármak és Batthyány Lajos mellszobra látható.Ennyi élményt feldolgozni is nehéz... Ilyen forró nap után mire vágyhattunk még: a gyerekek fagyira, a felnőttek sörre... Somoskőn sajnos sehol nem találtunk fagyit, így visszamentünk Somoskőújfalura, ahol elköszöntünk Pétertől, aki oly sok mindenre megtanított minket az előző két napban. Ezúton is köszönöm a jó társaságot, a kiváló ismeretterjesztést. Rendkívüli embert ismerhettünk meg személyében!A fagyi természetesen nem maradt el, buszra pattantunk és Salgótarjánban mindenkinek teljesült a vágyaJ Búcsúestünk nagyon jó hangulatban telt, sokat beszélgettünk, viccelődtünk a Fogadó előtti teraszon.
4. nap, hétfő - Karancs a Palóc Olimposz
Finom reggeli, gyors pakolás, néhány kedves sor a vendégkönyvbe és már búcsút is intettünk a Somosi Fogadó készséges, szívélyes személyzetének. Elbuszoztunk a Somoskőújfalui vasútállomásig, majd nekivágtunk a mintegy 500 méter szintemelkedésnek, irány a Karancs. Először talán Mikszáth Kálmán keresztelte Palóc Olymposnak az andezit hegységet a mindenhonnan érvényesülő hármas csúcsának (Karancs 727m, Kis-Karancs 661m, Karancs-kápolna/Margit-kápolna 687m) látványa miatt. Az előző 2 nap során mi is megfigyelhettünk egy érdekes formát rajta: bércein végigtekintve egy elefánt hátának gigantikus méretű természetes „másolatát" láthattuk. Az itt élők ezt a Karancs „elefánthátának" nevezik.Gyorsan nekivetemedtünk a meredek hegyoldalnak, volt, ki fürgébben, volt, ki lomhábban szedte lábait. Fiam utóbbi „csapatba" tartozott, így kisebb pihenés és erőgyűjtés után tudtuk csak folytatni utunkat, bízván benne, hogy utolérjük az „élmezőnyt". Közben nem feledkeztünk meg a csodás panorámáról sem, a közeli Salgóvár a szomszéd hegyről integetett felénk.
Ahogy kapaszkodtunk felfelé, megcsodálhattuk a hegység gyönyörű formavilágát: éles gerincek, meredek oldalak és mély völgyek jellemzik, ahonnan dómszerűen kiemelkedik a Karancs csúcsa.A Kis-Karancs után csak utolértük csapatunk elejét, bizony jól megizzasztott minket a tempós emelkedés a nyári forróságban. A Karancs 727 méteres tengerszint feletti magasságát elérvén jól esett a kis pihenő a kilátó lábánál.
A 24 m magas kilátótorony lenyűgöző körpanorámáját mindannyian megcsodáltuk, ahonnan gyönyörűen végigkövethettük az előző napok során bejárt útvonalakat.
Lefelé a kicsit hosszabb Z jelzésű ösvényt választottuk, amely az elején az államhatár mentén meredeken lefelé, majd a hegy gerincén vezetett. Itt a gyerekek és a felnőttek is „pózolhattak" a határköveknél egy-egy fénykép erejéig. Sajnos ezután lefelé ismét szétszakadt kis csapatunk... Persze így is csoda, hogy ilyen jól bírták a gyerekek, és nem is akartam Lórit jobban sürgetni. Néhány kidőlt fa és az egyre bozótosabb és csalánosabb aljnövényzet még jobban lassította haladásunkat.
Egy óra körül leértünk a vasútállomáshoz, ahol egy kis frissítő után el is indultunk hazafelé. Ha nem is a sok információtól, de a fizikai terheléstől jólesően elfáradtunk ma is mindannyian. Győrig az utunk gyakorlatilag pihenéssel telt és a tervezett időben, délután 5 óra körül már a Győr Plaza parkolójában búcsúzkodtunk. Egy biztos, sokat tanultunk, amit talán eddig nem is sejtettünk csak tudtunkJ, sok szépet láttunk, amit kár lett volna kihagyni, de a Karancs-Medves vidéke még így is sok-sok feltárt vagy feltáratlan kincset, meglepetést tartogat. Amennyire időnk engedte belekóstoltunk és meg is kaptuk a szenzációs, egyedülálló esszenciáját. Remélem, mihamarabb visszatérhetünkJ
Tunner Levente
2014. 05. 11. Rax
Reggel 7-kor indult 19 fős buszunk Győrből Ausztriába, a Rax hegység tövében elhelyezkedő Preiner Gscheid parkolóba, mintegy 190 km-t utazva. Egy fő személygépkocsival érkezett.Preiner Gscheid 1.070 m magasságban van, tekintélyes mérető parkolóval, itt van az Edelwesshütte is, de az idén még nem nyitott ki. Ez túránk kiinduló és végpontja is.
Egyesületünk molinójával elkészültek a csoport fotók, a túravezető ismertette a túra programját, útvonalakat az alternatív lehetőségekkel, ajánlásokat, biztonsági tanácsokat.
Útközben néhányszor esőben jöttünk, de megérkezésünkkor és útnak indulásunkkor nem esett. Kémleltük a sűrű felhőket a hegy fölött, de a vidám, lelkes túrázókon egyértelműen látszott, hogy ha már itt vagyunk ezt a csúcsot meghódítjuk még akkor is, ha hóesésben zergék jönnek velünk szembe.
10
25-kor startoltunk, a Schlangenweg elnevezésű jelzett turistaúton. Első megállónk mintegy 40 perc megtétele után az 1.346 m-en elhelyezkedő Siebenbrunnenwiese elágazó pont volt. Kellemes időben a kis pihenő és a fotók elkészülte után indultunk a Schlangenweg-en fölfelé.
Nemsokára alternatív lehetőség adódott, egy kuloárban (vízmosás) is vitt fel jelzett út egyenesen, meredeken fölfelé, ezt a lehetőséget egy mintegy 10 fős lelkes, erőtől duzzadó fiatal választotta, a többiek a lankásabb, szerpentin jellegű úton haladtak ugyanabba az irányba, aztán mintegy 300 m emelkedés után ismét egyesült a csapat. Útközben 1.700 m körül zergét is láttunk, néhányunknak sikerült lefotózni. Sajnos többször eleredt az eső és beleértünk a felhő sávba, így a látási lehetőségek romlottak, de ez senkinek sem szegte kedvét.
Az 1.804 m-en elhelyezkedő Karl Ludvig Haus nevű hüttéhez igyekeztünk, előtte nemsokkal zápor kapott el minket, így szó szerint bemenekültünk a menedékházba. Meglepetésre az étterem részre nem lehetett túracipőben bemenni, mindenkinek mamuszra kellett váltani az előtérben.Bent kellemes meleg fogadta a látogatókat, kandallóval, körülötte ruhaakasztókkal, így melegedtünk is, szárítkoztunk is. Persze a személyzet is ajánlotta a nagy asztaloknál helyet foglaló vendégeknek az étel, ital kínálatát. Gyors bejövetelünkkor nem olvastunk el minden ajánlást, így a rendelt ital elfogyasztása közben elővettük a magunkkal hozott szendvicseket. Hát finom figyelmeztetést kaptunk, hogy ez itt nem megengedett. A továbbiakban ehhez tartottuk magunkat.
Némi evés, ivás, szárítkozás után tapasztaltuk, hogy a záporeső elállt. Fölszerelkeztünk és útnak indultunk fölfelé. Néhányan a kedvezőtlen időjárás miatt a hüttében maradtak.Raxkirchel volt a következő megállónk, útközben legelészett egy kifejlett zerge pár, egészen közel engedtek magukhoz, így a látási lehetőségekhez képest jó fotók készültek róluk, aztán persze elinaltak.
Mire a kápolnához értünk, eléggé erőteljesen eleredt ismét az eső. Nem sokat nézelődtünk, indultunk tovább a csúcs irányába, még 200 m szintkülönbség várt ránk.
Ahogy haladtunk előre, a szél mind viharosabb lett, a hőmérséklet esett, az eső átváltott hóra. 4 fő úgy döntött, hogy a csúcstámadást nem folytatja, inkább visszatérnek a hüttébe és ott várják be a csúcshódítókat.Innentől a lelkes, vidám 11 fős különítmény megállás nélkül, az időjárásra nem figyelve, de együtt tartva hamarosan elérte a 2.008 m magasságban lévő Heukuppe Rax csúcsot. Néhány csúcsfotó elkészültét követően indultunk vissza, mert egyrészt a hóesés többnyire jégesésre váltott a viharos szélben, másrészt látni alig lehetett.
A nagy tapasztalattal rendelkező túravezető, aki a hegy minden cm
2-ét ismeri, biztonsággal kezelte a helyzetet, erőnléttel senkinél nem volt gond, így hamarosan a legközelebbi úton elértük a hüttét. Némi gondot jelentett, hogy a ruhánk átázott, az is, akinek vízhatlan volt a felsője, mert az meg alulról bepárásodott, a nadrág mindenkinél átázott, a zokni bevezette a hólét a legjobb minőségű vízhatlan goretex túracipőkbe is, úgy hogy hangosan cuppogott.A hüttében jól esett száraz mamuszba lépni, amit lehetett szárítani, no meg enni, inni, hisz kint ítéletidő tombolt. Eredeti terv szerint innen 1.804 m-ről leereszkedünk 1.700 m-re a Törl elágazóhoz, majd fölkapaszkodunk 1.900 m-re a Predigstuhlra, aztán a Waxriegelhaus érintésével tértünk volna vissza a Preiner Gscheidhez. A túravezető javaslatára az egyébként páratlan kilátást és élményt nyújtó útvonalat ilyen időjárási körülmények között nem biztonságos vállalni, ezért az eredeti alternatív lehetőségként számon tartott Schlangenwegen célszerű kiindulási helyünkre visszatérni. Egyetértés után nem kellett sietnünk, hiszen rövidebb úton érünk vissza, vártuk, hogy az idő jobbra forduljon, de az nem változott, mindent beborított a fehérség, a hó, a jég, süvített a szél. Aztán más választásunk nem lévén útnak indultunk lefelé, felvettük a még meg nem száradt ruhánkat, beléptünk a nedves hideg zokniba, elázott túracipőbe, a helyzet morbidságán nagyokat nevettünk.
A lefele úton mindig növekedett a látótávolság, a szerpentines fordulók során többször szélvédett szakaszokon haladtunk, csodáltuk, ahogy a szél hordja a havat. 1.400 m körül a havat eső váltotta fel, az intenzitása nem változott, így aki valamelyest szárítkozott, ismét elázott, a többieknek meg eddig is mindegy volt. Gond nélkül, vidáman, épségben értünk vissza a már bemelegített autóbuszunkhoz.
Bepakolás után indultunk hazafele, az eső még mindig szakadt és kitartott Győrig. Száraz ruhánk már nem nagyon volt, de csodák csodájára nem betegedett meg senki a 3 órás úton sem. Útközben is tartott a vidámság, igazából mindegyikünk ebben az extra időjárásban ezen a rendkívüli helyen nagy tettet hajtott végre, a nagy szintkülönbség legyőzése nem kis igénybe vétel és élmény volt.Győrben a búcsúzáskor mindenki úgy nyilatkozott, hogy csodálatos napunk volt.Csizmazia János
2014. 04. 05. Tés
Ezen a kissé borongós áprilisi reggelen harmincnyolcan gyülekeztünk a Csőszpuszta melletti Alba Regia Barlangkutató állomás előtt, hogy nekivágjunk a Római Körnek. Elsőként megtekintettük a Barlangkutató Állomást, ahol a barlangászok egyik vezetője, Németh Tibor tartott nekünk érdekes előadást a környékbeli barlangokról, feltárásokról, a barlangászok munkáiról.Ezután egy kis aszfalttaposás következett Tésig, ahol hamar bekanyarodtunk a fennsík bükkös erdejébe. Jásdig folyamatosan lejtett utunk a sok helyütt kivágott erdőben. Elhaladtunk a Tés melletti, akkor még épülő, de mára már átadott, gyönyörű panorámát nyújtó Széchenyi Zsigmond kilátó mellett, amely több mint 18 méter magas.A hosszú ereszkedés után Jásdnál elértük a Gaja patakot, majd hamarosan Szentkút zarándokhelyéhez érkeztünk. A 600 éves természetes szentkúti templom lombsátra alatt jóízűen fogyasztottuk szendvicseinket. A szépen gondozott, lekerített terület egy templom berendezését idézi a padsorok és a szabadtéri oltár elrendezésének köszönhetően. Az oltár mögötti domboldalon hófehér mészkőből faragott Mária-szobor emelkedik. Mellette vörös terméskőből faragott Kálvária vezet föl a hegyoldalon az erdő sűrűjébe. Az oltártól jobbra 1804 óta kis fehér, klasszicista kápolna áll.Túránkat a Gaja völgyében folytattuk, ahol a II. világháború idején még kilenc vízimalom üzemelt, ezek közül egynek, az utunk során megtekintett Vadalmás fűrészmalomnak látható még a vízikereke, nem túl jó állapotban.A malom után nem messze igazán izgalmas patakátkelésben volt részünk. Faágakon egyensúlyozva, másik fatörzsbe kapaszkodva, tornamutatványok közepette kereszteztük a Gaját. Mindenki szárazon megúszta a kalandotJA Római fürdő pihenőhöz érkezvén, először a K OMEGA jelzésen elballagtunk a Római fürdő vízeséseihez. Itt a Gaja patak medre összeszűkül, és keskeny sziklaszurdokban hull alá a hóolvadáskor vagy kiadós esők után keletkező tekintélyes mennyiségű víz. A zubogó víz magas sziklafalakkal határolt tavacskában szelídül meg ismét és folytatja útját az enyhe lejtésű völgyben. Szerencsére ott jártunkkor a patak kellően bővízű volt, így csodálatos élményt nyújtott a Római fürdő vízesése, de az igai kaland még váratott magára...
A turistautat követve felkapaszkodtunk a Gaja patak fölötti hegyoldalban megbúvó Savanyú Jóska-barlanghoz. Az egyre szűkebb ösvény a barlang előtti részen, igazi kihívást jelentett még a legbátrabbak számára is a több mint tízméteres magasságban a szűk sziklapárkányon vezetett ösvény leküzdésével. Ez a szakasz véleményem szerint megérdemelne egy kis láncos biztosítást, mert főleg esős, párás időben nagyon veszélyes! Azonban volt, akit a veszély cseppet sem tántorított vissza. Legifjabb túratársunk, a 9 éves Blanka felnőtteket megszégyenítő ügyességgel, gyorsasággal és bátorsággal termett a barlang előtti szűkös párkányon... A barlang, melynek hivatalos neve Római fürdő barlangja egy 12 m hosszú, törésvonal menti oldódással keletkezett üreg. A Bakonyban egyébként több barlangot is elneveztek Savanyú Jóskáról, mert rövid ideig a Bakony erdejei nyújtották a híres betyár számára a menedéket.Miután szerencsésen leért mindenki a kalandos útról, a Római fürdő előtti jól megépített piknikező helyen ebédeltünk. Itt található esőbeálló, szemétgyűjtő, szalonnasütő és erdészemlékmű is. Nagyon kellemes meglepetésként ért, hogy a pihenőhely teljesen tiszta és rendezett. A néhány évvel ezelőtt tapasztalt szemetes, megrongált környezet szerencsére mára már csak rossz emlék...Bizony elkélt az energiapótlás, mert vissza kellett kapaszkodnunk a Tési-fennsíkra. Félúton megálltunk kicsit szusszanni és medvehagymázni. Ekkor még éppen virágzás előtt szedhettünk ebből az értékes növényből.A Keleti-Bakony legmagasabban fekvő (465 m) településére, Tésre beérvén a Táncsics utca 20. szám alatti Malommúzeum és Kovácsműhely felé vettük az irányt. A szélmalom bejárása után kaptunk egy kis bemutatót a malmok történelméről. Ezt az erdőktől övezett fennsíkot már az ókor embere is megszerette. A rómaiak is alkalmasnak találták a megtelepedésre. Ezt bizonyítják a kőkori-bronzkori és római kori leletek. Az állandó
széljárás miatt tiszta levegőjű vidék alkalmas a
szélenergia hasznosításra. Tés legfőbb látványosságai ma is a szélmalmok. Mivel a fennsíkon, a település határában vízimalmok hajtására alkalmas patakvíz nem található, a falubeliek a fennsík élénk szeleit fogták be a szélmalmok vitorláiba. Szerencsére a településen kettő is megmaradt: az 1840-ben épült Helt-féle és az 1924-ben épült Ozi-féle, amely jelenleg is működőképes. A holland típusú szélmalmok jellegzetessége, hogy a tetőzetük forog, a malomtörzsük kőből készült, meghajtó szerkezetük a hatvitorlás szárny. A malomban többféle gabonát is őröltek, kedvező szélviszonyok mellett akár napi 4 mázsát is.
A szélmalmok bemutatása után a kovácsműhelyben tartott előadás keretében kaptunk egy kis ízelítőt a kovácsmesterség hagyományiról, érdekességeiről és múlandóságáról.A Barlangkutató Állomáshoz visszasétálván még útba ejtettük az Erdei büfét egy kis vidám trécselésre. Kellően elfáradtunk a látványosságokban és kalandokban oly gazdag 15 kilométeres túránk után... Tunner Levente
2014. 03. 22. Pannonhalma
Gyönyörű napsütéses tavaszi időben gyülekeztünk Pannonhalmán a Római Katolikus templom előtti kis téren. Hála az időjárásnak nagy létszámmal (56fővel) vágtunk neki túránknak.
A sárga jelzést követve indultunk felfelé az úgynevezett Várhegyen. Itt teljesítettük a legnagyobb szintkülönbséget. A Főapátság főbejáratánál elkészült „kis" csoportunkról egy közös kép.
Sétánkat folytattuk a Boldog Mór kilátó felé. Kisebb akadályukba botlottunk, mert éppen kosárlabda csarnokot építenek a Bencés gimnázium tanulói részére. Közben elhaladtunk a Milleniumi emlékmű és a Boldogasszony-kápolna mellet. Végre megérkeztünk a 20 méter magas felújított kilátóhoz.
A gyerekek egyből megrohanták a fa építményt. Fentről megcsodálhattuk a Pannon-táj szépségét, a Pannonhalmi-medence és a Sokorói-dombság változatosságát.
A táj megcsodálása után elindultunk Ravazdra a Sólymos Szilveszter-kilátóhoz. Ahol kisebb pihenőt tartottunk. A névadó a Pannonhalmi Főapátság szerzetese volt. Kiváló bencés szerzetes és tanár.
Visszafele utunk során megmásztuk a Szent Imre herceg hegyet, ami a nevét onnét kapta, hogy Szent Istvánt és fiát Imre herceget itt fogadták a szerzetesek, mikor az Apátságba látogattak. 1896-ban kőobeliszk emlékművet emeltek a tetejére.
Innen rövid séta után tértünk vissza indulási helyünkre a Váraljához. Horváth Balázs
2014. 02. 23. Csúcs-támadás télen - Hótalpakkal a Schneebergre
A hajnal 6 órás győri találkozónál sokat nem időztünk, mivel ekkor már több mint 12 órája masszívan szakadt az eső, azonban kedvünket ez sem szegte, kocsikaravánunk a havas, ausztriai Schneeberg felé vette az irányt. Ahogy közeledtünk a csodálatos, hófedte hegyek felé, az eső egyre inkább alább hagyott és ránk mosolygott a napocska is. A losenheimi parkolóba háromnegyed kilenckor érkeztünk, ahol bizakodva készülődtünk első hótalpas túránkra, ekkor még nem tudván mennyi küzdelem és megpróbáltatás vár még ránk a mai nap...Rövid köszöntés közepette az Egyesület régi és új jelenlévő tagjai megkapták az idei évre vonatkozó pecsétgyűjtő túrafüzetüket, amiben a Bakanyi Kalandorok Turista Egyesület által szervezett rendezvényeken való részvételüket igazolhatják az idei évben. Minden túra, rendezvény külön pontszámmal bír, melyet érdemes gyűjtögetni, mert az év végi szilveszteri túrán a leglelkesebb pontgyűjtő Kalandorokat megjutalmazzuk.
Közben tapasztalt túravezetőink, Peti és Dani is megérkeztek, akik részletes eligazítást tartottak a teljesen hótalpszűz társaságnak. Meg nem ijedtünk, de sejtettük, hogy a végtelenbe nyúló, pazar kilátást ígérő csúcshódításért bizony jól meg kell izzadnunk.
9 után nem sokkal neki is vágtunk a kalandnak! Megvettük a négyüléses felvonóhoz a jegyünket, majd irány az Edelweisshütte. A tengerszint feletti 1235 méteres magasságban fekvő menedékháznál túravezetőink ismertették velünk az útvonalat, majd csatoltuk is a hótalpakat. Igaz a Schneeberg csúcsát még köd takarta, de a hüttét ölelő havas hegyek és fenyvesek közt vidáman vágtunk neki a kétezres hegységnek.
Bizony az első lépéseknél nagyon kellett figyelnünk újdonsült medvejárásunkra, nehogy a hótalpaink összeakadjanak és orra bukjunk. A kiírásban ígért mesébe illő, havas fenyvesek közt kanyargó szűk ösvényeken, széles, hegyi legelőkön való hótalpazásunk cseppnyi túlzás nélkül óriási élményt nyújtott. És ahogy szép lassan kapaszkodtunk felfelé egyre több havat taposhattunk talpunk alatt. A friss alpesi levegőn vezető ösvényünk egyre meredekebbé vált, majd 1900 méteres magasságban egy csodás, havas réten elfogyasztottuk korai ebédünket, és igyekeztünk feltölteni testünket minél több energiával a csúcstámadás előtt.
Egyre meredekebben és meredekebben kapaszkodtunk, majd ahogy a fenyőket is felváltotta a törpe fenyves előbukkant a ránk váró, hóval teli, meredek kuloár. Itt már azért szétszakadozott a mezőny, egyeseket szinte húzott felfelé a hegycsúcs, míg mások az óvatosabb tempót választották. Közben egyre több túrasíző suhant el mellettünk, mi pedig irigykedve bámultuk, hogy milyen sokan síelnek a csak saját lábon megközelíthető Schneeberg csúcsáról lefelé. Sok-sok sportoló választotta a tél utolsó vasárnapján a Schneeberget szeretett hobbija gyakorlásának helyszínéül, legyen szó akár túrasízőkről, akár hótalpas túrázókról vagy akár „sima" bakancsos túrázókról.
A kuloárban három nagyon meredek rész várt ránk, ahol bizony figyelni kellett a hótalpazáshoz nem szokott lábaink minden lépésére. A meredek szakaszon a mély hóban könnyen hátra csúszhattunk, így kissé lelassult haladásunk, de szerencsére az egyre inkább napsütéses (itt még) szélmentes időjárás csodás panorámával vígasztalt a küzdelmeinkért cserébe. A Schneeberg bizony nem adta magát könnyen, de csak legyőztük! Ahogy a kuloárból kiléptünk a gerincre vezető védtelen hegyoldalra, hirtelen megváltozott az időjárás. Kissé ködös, zord és nagyon szeles körülmények között tettük meg a 2049 méter magasan fekvő Fischerhüttéig vezető utunk utolsó métereit. Itt már sűrűn elhelyezett póznákkal jelezték az utat a gyakran előforduló sűrű köd miatt. A hüttéhez érvén mindenki gyorsan megszabadult a hótalpaitól és bemenekültünk a csupán két asztalos kicsiny, zsúfolt helyiségbe, ahol bevártuk a lassabban haladókat is. A menedékházban télen nincs kiszolgálás, habár a hegy ilyenkor is hemzseg a túrázóktól, síelőktől, az ellátmány biztosítása nehézkes lenne. 19 fős csapatunkból 10-en vágtunk neki a közelben lévő Klosterwappen-csúcsnak, amely a Schneeberg legmagasabb pontja a maga 2076 méteres magasságával. A rövid, mintegy negyed órás gerincút kőkemény próbatételnek bizonyult. A süvítő 60-70 km/órás szél majdnem lefújt minket a hegyről, síkesztyűn keresztül is majd lefagytak az ujjbegyeink, hőérzetünk hirtelen 10-20 fokot esett, így gyorsan szedtük hótalpainkat. Délután egy órakor értük el a hegy legmagasabb pontját, ahol rekordgyorsasággal elkészültek a csúcsfotók, és igaz igyekeztünk őszinte mosolyt csalni orcánkra, de nem nagyon sikerült... Csúcscsoki, csúcssör és bármi más időhúzó, megszokott csúcsfokozó kellék nélkül nyugtázhattuk, hogy „csúcs ez az érzés". Arcunkat minél inkább maszkunkba, sapkánkba, kapucninkba húzva, védvén a havat vízszintesen hordó csípős széltől, konstatáltuk, hogy tényleg lélegzetelállító panorámában lehet részünk a csak részben kitárulkozó Rax-Alpokra és a környező hegyekre, azonban a hosszas csodálásra a sarkvidékinek tűnő időjárás nem nyújtott alkalmat, így igyekeztünk vissza a kicsiny hüttébe, ahol a többiek már kipihenten és jókedvűen várták csúcshódító csapatunkat.
Sokat most sem időztünk, de ezt már megszokhattuk ezen a túrán, fél kettő körül elindultunk lefelé. Amint újra elértük a kuloárt, a hegygerinccel együtt a szeles, barátságtalan időjárást is magunk mögött hagytuk. Kicsit tartottunk a lefelé hótalpazástól, de aggodalmunk alaptalan volt, könnyedén haladtunk, a meredekebb részeken vidáman csúszkáltunk lefelé. Ki talpon, ki popsin, de sokkal kedélyesebben, felszabadultabban, mint felfelé Az út azonban így is hosszúnak és lassúnak bizonyult. Igaz a közel 7-km-es, a csúcs és az Edelweiss hütte közötti távolság nem tűnik soknak, hótalpakkal azonban sokkal lassabban tudtunk haladni, mintha nyáron bakancsoznánk. Háromnegyed ötkor értük el újra túránk kiinduló állomását, az Edelweisshüttét, ahol ki-ki elfogyasztotta hideg sörét, forralt borát, Almdudlerét és szendvicskéjét. Ekkor már abban a tudatban, hogy a nehezén bőven túl vagyunk sztorizgatva, boldogan ettünk, ittunk. A négyüléses felvonó már nem üzemelt, így a hátralévő majd 400 m szintsüllyedést a felvonó alatti piros sípályán hótalpakkal tehettük meg. Ekkor már erősen fáradt a csapat, de világosban, hat óra előtt, szerencsésen leértünk a losenheimi parkolóba.Nagyon nehéz, fárasztó, strapás túra állt mögöttünk. Összesen 16 km-et, 900 m szintemelkedést és 1300 m szintsüllyedést tettünk meg végig hótalpakkal a bakancsunkon, hol derékig érő szűz hóban, hol kitaposott jeges talajon... Igaz a Schneeberg „csak" kétezres hegy, de azért kimutatta a foga fehérjét, még kedvező időjárási körülmények között is tisztelni kell, pillanatok alatt fordulhat a kocka, süvíthet a szél, beboríthat egy sűrű felhő nehezítvén haladásunkat, tájékozódásunkat. Le a kalappal a résztvevők és a teljesítők előtt! A tél, a varázslatos, havas hegyek és a lélegzetelállító panoráma szerelmeseinek jövőre is szervezünk havas túrát! Terveink szerint a Bakonyi Kalandorok Turista Egyesület jövőbeni túranaptárjából nem hiányozhat a hótalpazás és/vagy a túrasízés!
Tunner Levente
